S.T.A.L.K.E.R. Történetek

(avagy Alternatív Cím): Csernobil-Túléltem

A nevem Vaszilij Doprava.

Ez az én történetem.

1986 április 26án felrobbant Ukrajnában Kievtől durván 100km-re, a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű Csernobil városkához közel.Onnantól egy csapásra megváltozott az életem.Hogy miért?Mert átéltem.

Szüleim sajnos korán meghaltak autóbalesetben így a Pripyat várostól kb 10 percre lakó nagyapám lett a hivatalos gyámom és ő fogadott be.Morcos tekintetű, 60év körüli férfi volt.Gyereket sose akart.Édesapám egy nem kívánt együttlét szüleménye volt így gondoltam, hogy nagyon örül hogy most hirtelen akaratán kívül úgymond lett neki mégegy.Általában bordó felsőben, kopottas hosszú nadrágban és az almacsutkás sapkájában volt.Nem volt alkoholista, de sokszor érződött rajta a pálinka, vagy a vodka édeskés illata.Szüleim halálát nem volt könnyű megemésztenem és elfogadnom de nem tehettem mást.Bele kellett törődnöm.Sokszor elmentünk vadászni a Vörös Erdőbe.Örültem is neki, mivel addigse a szörnyű valóságra gondoltam, hogy ők már nincsenek többé.Eleinte nem nagyon tudtam fegyvert fogni állatokra, hogy tudatosan oltsak ki egy életet és nem a túlélés reményében, hanem hobbivadászatból, a vad elejtésének öröméért.Nagyapámmal egyik nap kinéztünk a Vörös Erdőbe.Nyulat akartunk lőni, hogy abból egy jó kis nyúlpörköltet készítsen egyik este.Csendben, halkan haladtunk előre és közben nagyapám puskával a kezében a föld felé irányítva csövét, megállított és éppen mutatta a nyomokat amiket a nyúl hagyott.

- Látod fiam?Itt van egy letört ág, itt pedig a nyúl egyik lábnyoma.

Csak figyeltem nagyapámat amint a téma szakértőjeként éppen okít engem:):)

- Gyere Vaszilij.Csak szépen, csendben.Figyelj hogy hova lépsz, mert hogyha egy ágra lépsz és elreccsen, fújhatjuk a vacsorát.

Én magam csendben egy szó nélkül követtem.

Még úgy pár métert tettünk meg és ekkor egyik kezével gyengéden megállított.

- Nézd Vaszilij - súgta a fülembe halkan.

- Ott a nyúl.Látod?

- Hol? - kérdeztem.

- Ott - közben lassan egy kis domb felé mutatott.

A nyúl valóban ott volt.Éppen falatozott valamit.Nagyapa lassan felemelte puskáját, ellenőrizte a töltényeket, majd lassan visszakattintotta a csövet.A fejéhez emelte és becélozta a kisállatot.

Puff.....

Lelőtte a kiszemelt vacsorának valót.

Eleinte sajnálatot és szánalmat éreztem, hogy megöltük Isten egy teremtményét, de az igazat megvallva, majdnem mindennap a zsíros kenyeret már nagyon untam és húst különben is kell időnként enni.Furcsa is volt mert húst eddig is ettünk időnként de sose láttam ugymond a "forrást" amit éppen üldözünk és próbáljuk elejteni.

Miután lelőtte a nyulat, fogtuk magunkat és odamentünk a frissen elejtett állathoz.

Egy kis vér volt a talajon, valamint az állat teteme amelyik elsőre nekem kissé durva volt.

Belegondoltam hogy ez az állat az előbb, még pár perce élt.

Most pedig halott.

Nehéz volt félretenni a jó és rossz gondolatokat mivel sajnáltam azt a kis szerencsétlent, de ugyanakkor vágytam a húsára.

Esteledett.

Fogtuk az elejtett zsákmányt és visszaindultunk az erdőtől mindössze 10 percre található kis kunyhóhoz ahol nagyapa lakott.

Egy kis szimpla viskó volt két szobával.Az egyik a nappali volt, a másik a hálószoba.

Mikor nagyapához kerültem a nappaliból alakította ki számomra a szobámat.

Nem volt sok mindenem.Mindössze egy régi fénykép volt szüleimről, így legalább volt amiről emlékezzek rájuk.Mármint kézzel fogható.Mivel még kicsi voltam nem sok emlékem volt róluk, de az a kép számomra nagyon sokat jelentett.

Egy halvány kis emlékem is van.Emlékszem hogy dédimamáéknál apum ölében ültem a kék 1200es Lada autónkban és fogtam a nagy kerek kormányt.Csodálkoztam is, hogy édesapám hogy tudja ezt a nagy kerek micsodát könnyedén tekerni.Beindította az autó motorját, majd egyesbe rakta a sebességváltót és lassan mozgásba lendült a nagy autó.

Apum ölében ülve lazán egy kis intést tettem dédimamáék felé, mint valami abszolút profi autóvezető.

Mindössze ennyi emlékem van róluk.Egy kép is készült az eseményről.

Nagyapám elkészítette az isteni nyúlpörköltet jól megpaprikázva.Miután megettük a finom vacsorát, még aznap este megkérdezte hogy hajnalban van-e kedvem kimenni vele horgászni a Pripyat folyóhoz, az atomerőműtől pár száz méterre egy pár halat fogni.

- Persze - feleltem felüdülten és izgatottan.

Régóta vágytam már rá hogy horgászhassak és most ez az álmom valóra vált.

Miután elfogyasztottuk az istenien elkészített nyúlpörköltet, lefeküdtünk aludni kicsit.

Nagyjából éjfél körül felkelt nagyapám, majd felébresztett engem is.Felöltöztünk és elindultunk a Pripyat folyó partjához, amelyről a csernobili atomerőmű dolgozóinak épitett városka kapta a nevét.

Nagyapának volt ott egy fehér kopottas öreg csónakja.

Ideadta a horgászbotot, a csalit, meg a horgászhálót, hogy fogjam meg amíg beszáll a csónakba.Első lábát betette, majd a másikat is, mire a csónak egy kicsit megbillent és kis hullámokat gerjesztett a folyó vizének felületén.

- Az Istenit - hangzott el a káromkodás szájából.

- Majdnem vízbe estem.Még csak az kellett volna hogy megfázzak, vagy öreg létemre egy jó kis tüdőgyulladást kapjak.

A holdfény csodálatos fénnyel világította meg a folyó vízének felületét, félig felhőben takarva.Majd pedig tekintetem a kissé fentebb lévő atomerőműre szegződött.

Aztán tekintetemet a víztükörben lévő képről a valódi látványra szegeztem és csak ámultam ezt a csodálatosan impozáns nagy modern épületet.

- Nagyapa - szólítottam meg.

- Itt tulajdonképpen mit csinálnak? - kérdeztem.

- Én se nagyon tudom kisöreg.Energiát termelnek ennyit tudok.De hogy hogyan azt már nem tudom.Túl bonyolultak ezek a dolgok már egy hozzám hasonló vén öregnek - felelte.

Feltűzte a csalit a horogra majd bedobta a vízbe.

A horog ahogy becsobbant, a vízben újabb kis hullámfodrokat keltett a felületen.

Csak vártunk és vártunk.A tücsköket halkan lehetett hallani a folyó partjáról, ahogy jól megszokott muzsikájukat húzzák és békák is karattyoltak.

A távolban az erőműre pillantva, éppen láttam amint a sorompóhoz érkezik egy Kamaz billencs teherautó.A halványan égő hátsó lámpák erősebben villantak fel mivel a sofőr fékezett, majd pedig kissé csikorgó hanggal a teherautó megállt.Az őr odament a vezetőhöz, kezét a fejéhez emelte tiszteletét jelezve, majd elkérte a papírokat.Hallani nem hallottuk hogy miről beszélgetnek.

A teherautó erősen izzó féklámpái újra halványan világítottak ahogy a sofőr levette lábát a pedálról, majd egyesbe rakta a járművet és az jókora füstöt kiengedve magából, elindult.Közben az őr felnyitotta kézzel a sorompót és homlokához emelve kezét, a mutató, és középső ujjával összezárva, intett a sofőrnek hogy minden jót.Nagyjából egy órát voltunk a folyón de nem volt kapás.Épp terveztük hogy összepakolunk és indulunk haza, amikor is valami dübörgő hangot hallottunk.A morajló hang egyre erősebbé vált és pár másodpercre rá hatalmas robbanás történt.Az atomerőmű teteje felemelkedett az égbe, majd visszazuhant.Utána lassan a fekete égboltot rajta a sok szépen ragyogó csillaggal, valamilyen furcsa, halvány színű füst színezte el.Nem olyan volt mint mikor avart, vagy papírt, netalán gumit égetnek.Valami furcsa nem mindennapi dolog volt benne.

A kapunál lévő őr rögtön a fejéhez kapott amint meglátta az erőművet és füle még mindig csengett a robbanástól.

Még bámulta pár másodpercig, aztán az agyához kapott és rohant vissza a bódéjába.Rögtön tárcsázott valamilyen számot és jelentette a balesetet.Most kivételesen hallottuk mit mondott.Szinte üvöltött a kagylóba.Egyrészt azért mert még mindig csengett a füle, másrészt pedig az izgatottság, a félelem, rettegés miatt, ugyanis az adrenalin szintje jelentősen megemelkedett.

- Halló.

- Központ azonnal kapcsolja a tűzoltóállomást!Az atomerőműben tűz van.Nem kisasszony nem vicc komolyan beszélek, kérem azonnal kapcsolja a tűzoltókat.

Én és nagyapa szinte megdermedtünk a pár perce történt eseményektől, mivel mindenki elpusztíthatatlannak tartotta ezt az impozáns, nagy, modern épületkomplexumot és most mégis megtörtént a katasztrófa.

Miután az őr értesítette a tűzoltókat, ismét telefonált és ezúttal már nyugodtabb hangon a fejeseket értesítette.

Pár percre rá megérkeztek a tűzoltók.Két Ural és egy Kraz tűzoltókocsival vonultak ki, valamint a tűzoltóparancsnok egy 1200es Ladával.Mindenki kiszállt a járművekből.A tűzoltók éppen előkészítették a tömlőket és az oltáshoz szükséges dolgokat, míg a parancsnok a bódéhoz rohant és kérdőre vonta az őrt hogy mi is történt.

- Nemtudom parancsnok elvtárs.Nagy morajló hang volt.Aztán látom amint füst gomolyog az erőmű fölött.

A parancsnok kezébe vette az irányítást.A fiúkat minden lehetséges tömlővel az erőműhöz irányította.

Igen ám csak hogy a tűzoltóknak nem mondta senki hogy a reaktor maga robbant fel, ők csupán annyit tudtak hogy tűz van az atomerőműben.De ez az eljárás hogy kis tűz esetén is ki kell szálljanak teljes felszereltségben 2-3 kocsival, még ha az erőmű dolgozói már meg is fékezték a tüzet.Megkezdték az oltást.Nagyapával mi szinte végig csendben, megfagyva a rémülettől, - aminek részesei voltunk - csak néztük a dolgokat kb 45 percen keresztül egyetlen szó nélkül.

Nemsokára a tűzoltók kezdtek rosszul lenni.Többen is fejfájásra és hányingerre panaszkodtak.A sugárzás volt az.

A sugárzás ami színtelen, szagtalan, de ugyanakkor nagyon halálos.

Az erőmű egyik bejáratánál kicsapódott a dupla ajtó és egy égő ember rohant ki.Egy fehér ruhás, fehér sapkás ember volt valószínüleg az egyik mérnök.

A tűzoltók még ígyis félig fejfájással és hányingerrel küzdve, maradék erejüket összeszedve, páran odarohantak az égő emberhez  - aki időközben kezeit az arca előtt tartva próbálta menteni arcát a lángoktól - a földre esett és gyorsan eloltották.

A tűzoltóparancsnokot se kímélte a hányinger és a fejfájás, de megkérdezte mi történt.

- Hé hall engem?Hall engem?Figyeljen!Mi történt és hányan vannak még odabent? - kérdezte a parancsnok.

- Segítsen! - kérlelte az összeégett mérnök.

- Mi történt?Meg tudja mondani? - kérdezte a parancsnok.

- Miért fáj mindenkinek a feje és van hányingere?

- Felrobbant a reaktor - jött a válasz a mérnöktől.

- Egy tudományos kisérletet akartunk elvégezni, hogy egy esetleges áramszünet esetén a várost és az erőművet megfelelő mennyiségű energiával el tudnánk-e látni.Sokan meghaltak.Én körülbelül 10 percig bolyongtam ide-oda a lángokkal ölelt folyosókon.A füsttől nem láttam semmit így a földre négykézláb ereszkedve próbáltam haladni amennyire tudok.Volt hogy az egyik halott kollegámba botlottam.Nem tehettem semmit.Tudtam hogy sürgősen ki kell jutnom, mert vagy élve elégek, vagy megfulladok a füsttől.Megtaláltam a kijáratot, de akkor volt a szomszéd teremben egy robbanás ami elkapott.Attól kaptam lángra.Mentsék a menthetőt.

Ez volt az utolsó szó ami elhagyta a mérnök megégett ajkait.

Nyilván Ő a még élő városban lakó emberekre és a tűzoltók családtagjaira gondolt, de a srácok további túlélőket kerestek és minden erejüket összeszedve, tovább oltották a tüzet.Persze nem tudták hogy vizet locsolnak az égő grafitra, amivel csak rontanak a helyzeten.Nemsokára megérkeztek a mentők is és a rendőrség is.Pont időben.A tűzoltók közül többen is összeestek a sugárzás első látható jeleit hordozva arcukon.

Nagyapával mi is felocsódtunk és gyorsan elhagytuk a folyót.Ahogy csak tudott evezett a part irányába.Gyorsan kiszálltunk a csónakból és hátrahagyva a pecabotokat, hálót, csalikat és azt a kevés halat ami fogtunk, siettünk vissza a kunyhóhoz.

- Gyorsan kisöreg - szólalt meg ahogy beléptünk a kunyhóba.

- Gyorsan össze kell pakolnunk a legszükségesebb dolgokat és el kell mennünk innen.Nagyon nagy baj van.

Én szinte azt se tudtam mi pakoljak és mibe.Egy régi kis bőröndöm volt.Beleraktam a plüssmacimat amelynek az egyik szeme hiányzott, valamint ruháimat.Már majdnem kiléptünk a kunyhóból, amikor visszamentem az ottmaradt fényképért amelyik nagyon sokat jelentett számomra.Rápillantottam, majd elraktam a belső zsebembe.

Nagyapával sietve besétáltunk Pripyat városba.Az utca nyugodt volt.Éppen egy sötétkék Moszkvics haladt el a főúton laza tempóban.Bal hátsó lámpája kiégve.Beérvén Pripyatba minden nyugodt volt.Az emberek nem tudták mi történt.A házak többségében sötét volt, de volt egy két lakás ahol égtek a lámpák.Egy másik házban a televízió fényei villogtak.

Ott volt még a buszpályaudvar is.

(A buszpályaudvar napjainkban)

Az Ikarus rövid és csuklós buszok is aludták álmukat, amelyek napközben az embereket szállították a munkába és a közeli településekre.Nagyapának volt egy ismerőse Pripyat városban pontosabban egy hölgy, akinek az utóbbi időben csapta a szelet.

A hölgyet Irina-nak hívták és az egyik többemeletes társasházban lakott.

Beléptünk a társasházba, majd fellifteztünk a hatodik emeletre.

Odaérve az ajtó elé megálltunk és nagyapa verni kezdte az ajtót.

- Irina engedj be nagyon fontos.Én vagyok az Iván.

Irina néni egy szintén 50-es, 60-as éveiben járó idős hölgyike volt.Ahogy kinyitotta az ajtót, szemein látszott hogy szép álmából vertük fel.Haján háló szerű hajfogó volt.

- Mi történt? - kérdezte kis vékony elcsukló hangján.

- Nagyon nagy baj van Irina - felelte Iván.

- Mégis mi? - kérdezte Irina.

- Felrobbant a reaktor - felelte nagyapa.

- Az lehetetlen.Hallottuk volna.A televízió is bemondta volna.Iván már megint ittál? - kérdezte Irina néni.

- Nem.Most komolyan beszélek.

- Figyelj itt hagynám nálad a srácot egy ideig ha nem gond.Nekem is össze kell szednem a cuccokat, meg pár dolgot el kell intézzek és majd érte jövök - felelte.

Azzal adott egy puszit Irina néninek majd elment.Kettesben maradtam az idős hölggyel, aki még szinte fel sem fogta hogy mi történt és hogy mit akarunk mi itt nála ketten ilyenkor.Meghuzigattam ruháját, hogy jelezzem álmos vagyok hadd feküdjek le.

Irina néni nem gondolta hogy nagyapa komolyan beszélt.

Gondosan megágyazott nekem, betakart és mintha saját gyermeke lennék egy puszit adott majd jóéjszakát kívánt.Miután kilépett a vendégszobából ahol épp készültem elaludni, becsukta az ajtót.

Eltelt kb 1 óra.Nem tudtam elaludni csak forgolódtam egyik oldalamról a másikra.Próbáltam háton és hason is elaludni a párnát is felráztam de sehogy se jött össze.Ráadásul még kísértett az összeégett mérnök arca is, ígyhát felkeltem az ágyból és néztem a várost amely az éjszakában pompás neonfényeivel kápráztatta el az éjszakai élet rajongóit.

Az ember azt gondolta volna, hogy miután lemegy a nap és hazaérnek az emberek megáll az élet.De nem.Ugyanúgy folytatódott minden, csak kevesebben voltak az utcán.Míg mások a másnapra való munka miatt pihentek otthon, akár alvással akár televíziózással, vagy más egyéb dologgal elfoglalva magukat, addig egyesek lementek a közeli moziba filmet nézni, vagy éppen az egyik játékterembe mentek be ahol - mára már - réginek számító flipper és egyéb kis játékgépek voltak.

El is gondolkoztam hogy milyen jó hely ez.Kicsit messze a központtól Kiev-től, de ugyanakkor mégse olyan messze.Egy város ahol sok ember él és mégis olyan mint egy falu, ahol mindenki kedves egymással és mindenki ismeri a másikat.

Nagynehezen eltudtam aludni de csak pár órára.

Úgy hajnali 5 körül még felkeltem és kimentem a konyhába inni, majd visszamentem a szobába ahonnan rá lehetett látni a távolban lévő erőműre és láttam kék fényeket villogni az erőműhöz vezető úton.

Utána egész nap aludtam szinte.Irina néni fel se keltett mert látta hogy nagyon fáradt vagyok.

Bár mint megtudtam délután - mivel addig aludtam - próbált de olyan mélyen aludtam hogy nem keltem fel amikor próbált ébreszteni.

Végülis délutánig aludtam amiért nem rajongtam.A nap már lemenőben volt és pont egy olyan időszak volt, amikor az ember nem tudta hogy most kel fel a nap vagy most megy le.

(Biztos veletek is volt már ilyen mikor egyik nap sokáig aludtatok és nem elvesztettétek az időérzéketeket.)

Irina néni csinált nekem vacsorát majd miután azt jóízűen beburkoltam elmentem fürdeni.Miközben a kádban pancsoltam, egy kis gumikacsával játszottam és közben teljesen el is felejtettem a dolgokat amiket láttunk és amik történtek.

Miután végeztem az esti fürdéssel, megtörülköztem és leültem a tv elé megnézni az esti mesét.

Mikor a mese véget ért, bementem a szobába és Irina néni is jött velem.Betakart és adott egy jóéjt puszit.

Újra kinéztem az ablakon.Látszódott az erőmű és fölötte a felfelé gomolygó füst.A füst, ami elsőre olyan volt mint bármelyik tűzesetnél, de ez mégis más volt mivel radioaktív elemeket tartalmazott.

Én akkor még gyerekfejjel szinte fel se fogtam a történések súlyosságát, ígyhát nyugovóra tértem.

Reggel aztán helikopterek zajára ébredtem.

Gyorsan az ablakhoz rohantam és láttam amint MI-24es helikopterek cirkálnak és más tipusok az erőmű fölött szórnak valamit.

Irina néni még aludt, mivel a szemein kis takarópárna, fülében pedig füldugók voltak, ugyanis alvás-zavarral küzdött.Csak így tudott elaludni ha teljes sötétség van és csend.De ha elaludt akkor aztán mint a bunda.

Lenézvén az ablakból az utcára, éppen befutott egy Ikarus busz a megállóba.Fékezett, majd kinyílottak csuklós csikorgó ajtajai és felvette a megállóban álló, munkába igyekvő embereket.

Minden olyan volt mint egy teljesen átlagos napon.Mindössze a helikopterek ide-oda röpködése volt az ami jelezte, hogy valami történt, de a lakosságot nem tájékoztatták semmiről.

Miután a busz becsukta ajtajait és az emberek felszálltak, a szemben lévő alacsonyabb kis 4 emeletes panelháznál az egyik lakásban, éppen egy fiatal 30as éveiben járó anyuka lépett ki az erkélyre és teregette ki az ágyneműket szellőzni.

Bentebb mögötte a nyitott erkélyajtón benézve, lehetett látni amint kis csecsemője még nyugodt álmát alussza a kis gyermekágyában.Bár már kezdett éledezni a pici.

Lassan Irina néni is felkelt.Felöltözött majd megkérdezte van-e kedvem lemenni vele a közértbe vásárolni.

- Igen - feleltem.

Fogtuk magunkat és szépen lelifteztünk a hatodik emeletről.

Kiléptünk a főutcára amire Irina néni házából rá lehetett látni.Nem volt nagy forgalom.

Abban az időben nem sok embernek volt autója a legtöbben a közeli helyi járatokkal közlekedtek.

Megfogtam Irina néni kezét és elindultunk a bolt felé.

A bolt körülbelül ugy 300 méterre lehetett a lakásától.

Ahogy haladtunk, balra tekintettem ahol egy kis óvoda volt.

Előtte kis játszótér kialakítva a gyerekek számára.

Egy nagy kerek forgós mászóka valamint egy zsiráf kinézetű csúszda.

Két kisfiú éppen rugdosott egy labdát, az egyik padon pedig az egyik óvónő ült és figyelte a csemetéket ahogy egymásnak passzolgatják a labdát.

Kicsit odébb pár kislány volt akik a népszerű "Bújj, bújj zöldág"-ot játszották az egyik bokornál.

Jobbra néztem és ott volt egy műszaki cikkeket áruló bolt.

Az üzletből éppen egy fiatal férfi lépett ki szürkés barnás finoman vasalt öltönyben és szürke nadrágban.Egy Junos televíziót cipelt amit éppen akkor vásárolt.Nagyon örült neki.Bizonyára régóta spórolt rá hogy megvehesse.

Miközben néztem az illetőt a frissen vásárolt új televíziójával a kezében, egy Ikarus busz haladt el kettőnk között ami egy pillanatra megszakította ezt a megfigyelést.

Fejem gyorsan a busz után kaptam.Feketés füstöt hagyott maga után, valamint a farrésze is elég kormos volt ( tekintve hogy ott a motorja - a szerk).Fékezett, hogy éppen megálljon a megállónál le- illetve felszedni utasokat.Egyik féklámpája ki volt égve és az irányjelzője is szaporán villogott.Nyilván ki volt égve az egyik azon az oldalon, vagy zárlatos volt.

Lassan elérkeztünk a bolthoz.

Megláttam egy aprópénzzel működő kis lovacskás játékot és kértem Irina nénit had maradjak kint és lovacskázzak egyet, amíg ő vásárol.

- Na jó legyen - felelte.

Örömömben és izgatottságomban felpattantam a kis lovacskára és Irina néni ekkor elővett egy apró pénzérmét és bedobta.

A hidraulikus masina elkezdett előre és hullámosan mozogni, én pedig élveztem hogy egy király kis cowboy vagyok aki nem fél senkitől és semmitől.

Durván egy 5 perc után abbamaradt a mozgás mivel ennyi volt az időlimite a szórakozásnak.Leszálltam a paciról és a bolt előtt lévő oszlophoz kikötött kiskutyához sétáltam.Lassú mozdulatokkal közeledtem feléje, mivel nem tudtam barátságos-e.Egy aranyos kis tacsi volt.Várta a gazdáját.Mikor felém nézett és meglátta hogy közeledek feléje elkezdte csóválni a farkát.

Akkor ezekszerint barátságos.Ez a gondolat futott át az agyamon.Már éppen megsimogattam volna amikor is egy tollas kalapot viselő idős hölgy lépett ki a közértből és rögtön rám förmedt.

- Pimasz kölyök!Nem mész innen az én kis drágámtól?

- Csókolom - köszöntem illedelmesen.Én csak meg szeretném simogatni.

- Takarodj innen - vágott közbe újra a morcos, számomra nagyon ellenséges asszony.

Azzal fogta a kutyának a pórázát kikötözte és akkorát rántott a pórázon hogy azt hittem szegény ebnek a nyaka törik.

Irina néni is kilépett a közértből.

- Tessék kisfiam ez a tied - felelte.

Ekkor egy nagy kakas formájú nyalókát adott át nekem, ami akkor igencsak népszerű cikk volt a gyerekek körében.

Nagyon boldog voltam.

Miután kibontottam a nyalókát és elkezdtem ízlelőbimbóimmal érzékelni oly finom ízét, Irina néni megfogta a kezemet és indultunk vissza.

Közben egy két katonai csapatszállítót láttam az utakon lassan haladni hangosbemondóval a tetején, míg a szembejövő oldalon egy Zil teherautó locsolta az utat.

Kékes színe eléggé megfakult már a nap sugaraitól és az idő múlása is látszódott rajta itt-ott rozsdafoltok formájában.

Miközben sétáltunk tovább vissza a lakás felé, Irina néni egy kedves szomszédjába akadt akivel elkezdtek "eszmecserét" folytatni.Elbeszélgettek erről-arról.Nekik is feltűntek a szokatlan katonai járművek és helikopterek de mindenki csak találgatott.

Én miközben fogtam Irina néni kezét, láttam amint rozsdás-barnás színű ruhába bújt, tányérsapkás "elvtársak" jönnek felénk és az embereknek jódtablettákat osztogatnak.Végig kémleltem őket ahogy közelednek.Mikor odaértek, egyiktől se lehetett hallani egy szót se.Bár az egyikük nagyon szúrósan nézett, legalábbis úgy tűnt mivel a szájukat és az orrukat maszk takarta.

Ekkor már az emberek kezdtek sejteni valamit.Még mindig elhessegették fejükből a gondolatot, hogy azzal a tökéletes impozáns nagy atomerőművel amely oly modern és biztonságos bármi is történt volna.

De tévedtek.