A legöregebb stalker
====================

I.rész: Az ember
----------------
A nevem Alekszej. 1985 óta, a Zóna kialakulása és az első katasztrófa bekövetkezte előtti idők óta járom a Zónát. Otthonról 14 éves koromban szöktem el, családi konfliktus miatt. Elterveztem, hogy teljesen új életet fogok kezdeni, leszámolok az eddigi nyomorult életemmel. Ebben a felfogásba egyik májusi este alatt elhagytam az otthonom, ruhákon és egy kis ételen meg egy doboz gyufán kívül nem vittem magammal semmit. Körülbelül fél óra gyaloglás utá elérkeztem a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű melletti erdőbe. Tervbe vettem, hogy nomád életmódot fogok folytatni. Ott felállítotam az egyszerű sátratamat, tüzet raktam, és enni kedztem majd elaludtam. Először nagyon ilyesztő volt a terep meg az erdő hangjai, de valahogy mégis jobb érzés volt mint otthon, tudtam, hogy itt a helyem a vadonban. Hónapok teltek el, mire megszoktam a helyet és beletanultam a különbözű vadászati technikákba. Akkor viszonylag békés volt az erdő, nem kellett attól tartani, hogy egy snork vagy egy vérszopó kibelezi az embert. 1986 április 25.-én este 10 óra fele lehetett mikor az atomerőmű melleti tóban fürödtem, akkor láttam, hogy jópár, nagy teherautó és egy öreg Moszkvics bement az erőmű udvarába. Fogalmam sem volt, hogy mire készültek, de nem is nagyon érdekelt. Mint utóbb kiderült, a végzetes tesztet végző tudósokat szállíotta. Miután végeztem a tisztálkodással és hozzáláttam a vacsorámhoz, később, éjfél után a lefekvéshez készülődtem, mikor nagy fénybe borult a minden és hatalmas zaj rázta meg a környéket. Nem messze tőlem 2-3 darab izzó grafit tégla landolt. Akkor még nem tudatosult az agyambam, hogy az atomerőműben történt a robbanás. Akkor összekaptam a kevés holmimat és futottam be a városba azonnal, egy lépcsőhában húztam meg magam. Másnap a kitelepítést végző katonák elszállítottak engem is a többi lakossal együtt. Éreztem hogy egyszer oda vissza kel térnem. Pár hónap múlva így is tettem, profin felszerelkezve különféle katonai sgárvédelmi eszközökkel, beléptem a zónába. Először a hadsereg nem akart beengedni, de mikor sikerült őket meggyőznöm, hogy én is katona vagyok, akkor nagynehezen beengedtek. Egyik csernobili panelház pincéjébe fészkeltem be magam és ott alakítottam ki a magam lakóhelyét. Jó barátságba kerültem a katonasággal, kaptam tőlük ételt, lőszert, bármit ami kellett nekem. 1987 és '90 között szinte az egész zónát bejártam, nagyon fura volt, most visszagondolva, hogy akkor még a Kordonban lévő egyik kipusztult faluban lévő borospincében nem volt még a zónaszerte híres kereskedő, a jó öreg Szidorovics. Én segítettem neki is bejutni ide, valamikor '91 táján. A '90-es években több szedett-vedett ember került be a zónába, főleg a sugárzó járművekkel, és más eszközökkel teli roncstemetőt szállták meg és ott kialakították bázisukat, és elnevezték magukat Fosztogaóknak. Ők a nagyon aljas emberek közé tartoznak, akik mindenféle gátlás nélkül kirabolnak bármilyen közelükbe kerülő stalkert, vagy más embert. A vezetőjükön, Jógán kívül, én vagyok az egyetlen ember a Zónában, akit ők is tisztelnek. Most 2010-ben, 24 évvel az első és 4 évvel a második katasztrófa óta nagyon sokat változott a Zóna, már nincs olyan, hogy csak úgy komótosan végigsétál az ember a Limanszkba vezető úton, már bármelyik fűszál mögött ott lehet egy anomália, és minden bokorban talán egy mutáns. A mutánsok is egyre kegyetlenebbek lettek, a vérsopókat is el lehetett kergetni egy levegőbe lövéssel, most meg örülhetsz annak is ha nem szívják szárazra a vérrendszeredet és nem vérzel el. A '80-as évek végén a szovjet kormány Agropromba a Biopreprat nevű biológiai fegyverek fejlesztéséért felelős cég egy újabb fejlesztő központját telepítette. Ő nekik köszönhető, miután elhagyták az építményt, hogy annyi mutáns kószál szerteszét a Zónában.

II.rész: A kíváncsiskodó
------------------------

Napjainkban egyik nap sétálok a Pripjatyba vezető úton, mire egy női hang utánam szól:
-Egy tapottat se tovább öreg, ha élni akarsz!
Erre a nő előjött a bozótosból, és rám szegezte a fegyverét. Kérdezte, hogy ki vagyok?
Válaszoltam:
-Alekszej, a legöregebb stalker. Senki sem mert eddig velem így beszélni, mert az tudta, hogy nem fog jól végződni. Szóval ajánlom, hogy tegye el azt a fegyvert, hölgyem.
-Na ne szórakozz tata! Nem dőlök be a maga dumájának!
-Én szóltam magácskának, hogy nagyobb baja származhat ebből mint nekem...
Erre a mellényembe lévő CB rádió megszólalt:
-Vétel, Alekszej! Gyere gyorsan a Jupiter gyárhoz, amilyen gyorsan csak tudsz! [....] A mutánsok mindent elleptek.....a csapatunkból már hármunkat megö...
Én feleltem a nőnek:
-Hallotta hölgyem, szóllít a kötelesség. Nem lenne kedve velem tartania egy mutánsirtásra?
-Jóvan legyen, inkább ölök meg pár mutánst mint egy öregembert.
-Mondja, hogy kerül egy nő a Zónába? Eddig még egy nővel találkoztam csak, ő a Janov nevű bárban dolgozik csaposként.
-Sok történetet hallottam a Zónáról és nagyon megfogott, egyesek szerint itt teljeseülnek az ember kívánságai.
-Ez kicsit túlzás, hogy teljesülnek, de van benne valami.
-Tudja, én 1985 óta járom a területet, eddig a mutánsokon és Monolitokon kívül nem sikerült ellenségeket szereznem. Talán ez volt az egyik kívánságom, hogy valaha senki nem lesz ellenséges velem.
-Akkor talán nekem is sikerülhet itt elérnem valamit?
-Ez csak a maga hozzállásán múlik. Ilyen felszereléssel mit akar kezdeni itt? Egy rossz lépés és kinyírja egy anomália.
-Ilyenre volt pénzem.
-Figyeljen, adok magának egy kis pénzt és elmegyünk a Kordonba Szidorovicshoz és veszek egy jó védőruhát meg egy normális tökfödőt.
-És mi lesz a Jupiter gyárban lévőekkel?
-Ne aggódjon értük, már úton van pár emberem oda és megmentik a még élőket és leszámolnak a mutánsokkal.
Akkor másfele vettük az irányt, és 2 óra múlva beértünk a Kordonba. Meglátogattuk az öreget és bevásároltunk a legújabb cuccaiból, mivel esteledett és a műszerek szerint kitörés közeledett, ezért az elhagyatott faluban megszálltunk az egyik stalker földalatti menedékében.
Hirtelen minden elsötétedett. Az ég színe a világoskékről feketére váltott mintha hirtelen estre lett volna. Egyszer csak nagy dörej lett és a föld elkezdett remegni, egyből bezártam az ajtót és odatoltam hozzá a fegyveres ládát. Miután végetért a kitörés, felmentem a felszínre, az ég vörös színű és hatalmas füst szállt fel az atomerőmű irányából, a műszerem majd kiakadt a sugárzás erősségétől és egyből vissza kellett rohannom a menedékbe. Körülbelül másfél óra múlva nyugodtan ki lehetett menni. Utána el kellett mennem a leszakadt vasúti hídhoz és beszélnem a stalkerekkel, majd átmentem a Szemétdombra és ott is kérdezősködtem, hogy mit éreztek a kisugárzásból, de amint átértem, megdöbbentő látvány fogadott: halott foszgatók és halott mutánsok mindenfele. Kérdeztem magamban: mi okozhatta hogy az összes fosztogató meghalt aki a Szeméttelepen volt? Talán öngyilkosok lettek? vagy csapdába csalták őket? Fogalmam sem volt mi történhetett. Körbenéztem, bementem a vasúti raktárhelységbe, ahol a főhadiszállásuk volt. Ott is mindenki halott volt, még Jóga, a vezetőjük is. Egyre bentemm merészkedtem. A Geiger-Müller számlálóm egyre nagyobb értéket mutatott, de tovább mentem, felmentem a 2. szintjére az emeletenek, ott láttam egy fura, zöld, szavakkal le nem írható alakú tárgyat, ami valószínűleg a reaktor szarkofágjából származik, nem mertem közelebb menni hozzá, mert féltem hogy én is úgy járok mint a szarháziak. A másik sarokban megpillantottam egy ehhez hasonló tárgyat, de azt piros színűben. Mind a két tárgy levegőben lebegett. Felötlött bennem a kérdés: talán lehet maguk a fosztogatók okozták ezt a kisugárzást és el akartak mindenkit pusztítani a zónában, de nem sikerült nekik? Ezek után fogtam magam és elindultam a Vörös erdőbe, beszélni az öreg favágóval, hogy tud-e valamit. Fél óra gyaloglás után odaértem az erdőben ahhoz a helyhez, ahol az atomerőmű kitörése előtt laktam. Nagyon hátborzongató érzés volt. A sátram helyén egy iránytű relikvia lebegett. Gondoltam ez egy jel lehet, a Zóna szeretne valamit velem tudatni. Azt hogy én felelek a Zónáért, és nem szabad hagynom, hogy valami kis senkiházi jött-mentek tönkretegyenek mindent. Az relikviát megfogtam és rácsatoltam az övemre, gondoltam még valamikor jól jöhet, kisebb sétával oda is értem az öreg házához, bekopogtam, nem nyitott ajtót. Kopogtam újra, megint nem érkezett válasz. Be kellett törnöm az ajtót, az öreg feküdt az ágyán, azt hittem hogy meghalt, annyira nem reagált semmire, mint később kiderült: éhgyomorra ivott meg 3 üveg vodkát, azzal ütötte ki magát, csoda hogy egyáltalán még él. Egy papírra írtam neki üzenetet, hogy itt jártam, és ha akar velem beszélni, akkor üzenjen a szolgálatosokon keresztül.

III. rész: A meglepetés
-----------------------

Egyik este meglátogattam a Szkardovszki öreg bárkát, gondoltam beszélek és iszogatok az ott megpihenő stalkerekkel és más emberekkel, hogy tudnak-e valami a kitörésről. Amint betoppantam, mindenki furán nézett rám, aztán kiabálni kezdtek: Boldog születésnapot Alekszej!
-Micsoda?
-Igen, ma van a szülinapod!
-Már én magam sem tudtam, hogy mikor van, nem is számoltam az éveket, és ti észbe tartjátok mennyi idős vagyok?
-Persze, 41 éves vagy, most 2012-ben!
-Kinek volt ez eszében, hogy én ma vagyok ennyi?
-Hát a csaposnak!
-ÓÓ a nagy relikvia-neppernek, aki mindig ellátott jótanácsokkal, mikor bánatos voltam. :)
Nem is tudom, mit mondjak. Először is: nagyon köszönöm hogy gondoltok rám, másodszor: el sem hiszem, hogy milyen rettentően sokat változott a Zóna az elmúlt 27 évben, mennyi ember került ide és mennyi ment el.
-Várj egy kicsit, csukd be a szemed!
MEGLEPETÉS!
Most nyisd ki!
-Mi ez?
-Bontsd ki!
Meghatódva kibontottam a dobozt és valami olyan volt benne amire nem számítottam.
-Ez egy védőruha...
-Igen ez az! Megvéd téged a zóna minden hatásától, túlélheted benne a legerősebb kisgárzást, behatolhatsz a legnagyobb anomáliákba is, védelmet biztosít szinte az összes lőfegyver ellen, véd a mutánsok harapásai és karmolásai ellen, beépített levegőellátó rendszerrel rendelkezik, teljesen hermetikusan zár, emellett normál öltözékként is viselhető. A Zóna legjobb mérnökei és tudósai fejlesztették ki, számodra. összesen 2 darab van belőle az egész Zónában, a tiéd és egy prototípus.
-Nagyon köszönöm!
-Mostantól megígérjük, hogy kevesebb munkád lesz, és építettünk számodra egy takaros kis bunkert is, Zónán kívülről hozott anyagokból. Ez a Zóna legkevésbé veszélyésebb helyén van, ami Pripjaty-tól messze található, északra, 15 kilométerre, tehát a lápos vidékünk szélén. Holnap el is vezetünk oda és meglátod milyen.
Aznap este nagyot tivornyáztunk, az egész zónában híre ment az eseménnyek, hogy "Szkardovszkban nagy banzáj volt!" Másnap elvittek a bunkerhez és még aznap be is költöztem oda...

IV. rész: Újoncok
------------------

Valami fura dolog ütötte meg a fülem mikor a Janov állomás melletti bárban iszogattam: a Zónába új emberek érkeztek külföldről, körülbelül 20 ember, akik egy része Magyarországról, a másik része Angliából és Dániából jött ide. Odamentem az illetőhöz, aki ezt mondta, megkérdeztem, hogy mennyire igaz ez. Ő válaszolta hogy teljességében az, de én kérdeztem tőle: mit akarhat ennyi külföldi a Zónában? Fogalmam sincs - válaszolta. Biztos kincsvadászok, vagy öngyilkosjelöltek, akik stalkereknek hiszik magukat. Arról hallottam hogy jó 6 évvel ezelőtt egy magyar fiatal srác töltött el pár napot a Zónában, a Vörös-erdőben lévő csapattal, és skerült neki behatolnia a reaktor szarkofágjába és megsemmisítenie egy anomáliát, ami a kisugárzáskat okozta. A mendemondák szerint a fickó majdnem otthagyta a fogát a reaktorban. Aztán a múltkoriban meg egy nővel találkoztam. El sem hiszem mennyi ember kerül ide ilyen rövid idő alatt. Bár a Zónában, az elmúlt majd' 3 évtized alatt annyi fajta ember fordult meg, hogy el sem hiszem. Jártak itt katonák, különböző ország tudósai, politikusok, na meg az elmeháborodott környezetvédők, akik a "globális felmelegedést" akarták a Zónára fogni, és ezáltal kapzsi módon sok pénzre szert tenni, de a Zóna nem kegyelmezett neki, az egész csapatuk hazafele indulván eltűnt egy anomáliában, ami talán egy mágnes anomália lehetett, ezáltál magába szippantotta az egész buszt és nyom nélkül eltűntek, így nem tudódtak ki a Zóna titkai. A Zóna tudja hogyan őrizze meg titkait és nem kegyelmez a kapzsi, nyerészkedő embereknek. A Zóna nagyon sokat modernizálódott a elmúlt években, köszönhetően a sok jött-ment embernek, el sem hinné az ember hogy nem Csernobil és környékén lakik, ha nem lennének kisugárzások. Az elmúlt években mobiltelefon átjátszókat telepítettek ide, a bárokban van internet, és az egyes stalker csapatoknak weboldalaik is vannak. Csernobil apró városkájába egyre több itt élt ember gyermeke költözik vissza. Talán pár évtized és a Zóna újra lakott lesz. Mióta erősebb kisugárzások sincsenek, és egyre fogynak az anomáliák, egyre kevesebb értelmét látom a Zónában való tartózkodásnak. De nem hagyhatom el, mert ide születtem és itt is kell meghalnom!

V. rész: A kezdő
-----------------

Egyik nap találkoztam valamelyik külföldivel, először ő akart megölni, de miután elkapta a nyakát egy vérszopó, én a Dragunov puskámmal azt lelőttem, ezzel megmentve az életét. Nagyon hálás volt nekem.
-Meg is ölhetett volna. - mondtam neki
-Tudom, de nagyon hálás vagyok, hogy megmentettél!
-Hogy kerültél ide a Zónába és ki vagy te?
-A nevem Péter, Magyarországról jöttem, szerencsét próbálni.
-Ilyen gyenge felszereléssel te mit akarsz itt kezdeni? (Ezt minden idetlvedő kezdőtől megkérdezem.)
-Ilyenem volt csak, sok pénzbe került, volt katonáktól vásároltam, lőfegyverre nem sikerült szert tennem, csak ez a késem és riasztópisztolyom van. A csapattársaimmal érkeztem ide pár hónappal ezelőtt, én mardtam csak egyedül itt, többieket fogságba ejtették és kivégezték a monolithok Limanszkban és nekem sikerült csak megmenekülnöm.
-Na igen a monolitok..., ők azok akiket semmi sem érdekli, csak abban a földre szakadt kődarabban hisznek, amit senki sem látott még, szerintem ők se. Olyanok mint egy elvetemült fanatista vallásos szekta, senkinek sem sikerült még beszélniük velük és élve elfogni egyet sem, egyszer a Zónában időlegesen bent ragadt hadsereg elfogott egyet, akit a gránát kábított meg, de amint egy pillanatra nem figyeltek rá, az a falba verte a fejét és úgy tört szét mint egy tojás. Pripjatyból sikerült őket elzavarnunk, ezután fészkelték be magukat Limanszkba. Ott minden elmebeteg dolgot művelnek. Ajánlatos azt a város messziről elkerülni, vagy csak nehézpáncélzatú járművekkel odamenni, mert azok minden bokorból és fűszál mögül rád lőnek, vagy fogságba ejtenek.
-Mondja, hol találok én jóféle felszerelést?
-Figyelj, elviszlek téged a jóbarátomhoz, Szidorovicshoz, a Kordonba, ő ellát téged a túlélshez legfontosabb felszerelésekkel, kedvezményesen, baráti áron. Ezek után már csak figyelmesnek kell lenned és nagyobb bajod nem eshet.
-Köszönöm a segítségét!
-A legtöbb újonnan érkezőnek én nyújtottam segítséget, és így sikerült beilleszkedniüka társaságba. De ne feledd: a Zónában csak magadra számíthatsz és tőled függ, hogy ki a barát és ki az ellenség!
-Ezt megjegyeztem, uram! Indulhatunk Szidorovicshoz?
-Igen, induljunk!
Kisebb séta után oda is értünk. Üdvözölt minket:
-Szévász Álekszéj!
-Hello!
-Mijárátbá érrefelé?
-Hoztam neked egy kopaszt akit fel kéne ruháznod.
-Pérsze adok neki mindent, ami megvédi őt.
-Ne kérj tőle sok pénzt, olya adj ami megvédi őt, de nem drága.
-Áz á szerencségy hógy te hóztál be ídé a zónába, ezért te parancsolsz nekem és, megtészek mindent amit kész!
-Na ne jártasd a szád, láss munkához!

VI. rész: A végzet
-------------------

Épp szokásos heti körutamat jártam Janovban, az ottani kocsmában. Az ottani kereskedővel beszélgettem, mikor ő mesélte, hogy egy csapat monolithnak sikerült bejutnia a erőműbe, és készülnek valamire. Ő se tudta, hogy mire készülnek, gondoltam biztos valami gonosz tettre. Kérdeztem tőle: hogy sikerült azoknak a fajankóknak oda bejutniuk? Fogalmam sincs - válaszolta a kereskedő.
A Pripjatyi stalkereket is megkérdeztem, hogy mit tudnak erről, ugyanezt válaszolták: fogalmuk sincs. Végigjártam az öszes főbb helyet, ahol monolithosok megfordulhattak és valami információ lehet róluk. Kérdeztem magamtól: lehet meg akarják semmisíteni a Zónát vagy az istenként tisztelt kövüket vélték ott felfedezni? Talán köze van ennek a fosztogatók által okozott kisugárzáshoz és az agyperzselőhöz? A válaszra nem sikerült rájönnöm, de legbelül éreztem, hogy valami nagyon nagy gonoszság rejlik a háttérben...
Aznap a bunkerembe visszatérve megpróbáltam elaludni, de nem sikerült, csak pár üveg vodka után, és miután felvettem a speciális ruhámat.
Jól is tettem hogy felvettem.
Másnap reggel mikor felébredtem, kinyitottam az ajtót, hirtelen nagy vörös fény és forróság tört be. Kimentem. Láttam, hogy a Zónában minden üres, nincsen növényzet, nincsenek fák, nincsenek dombok. A Zóna meghalt. Megpróbáltam rádión szólni az embereimnek, de nem működött semmilyen elektronikus eszközöm.
A jól ismert láképbe illő erőmű sem volt a helyén.
Elkezdtem az utat a vlt erőmű irányába venni, ahogy közeledtem, az egész testemet átjárta a forróság és valami furcsa bizsergés. Mikor odaértem, megdöbbenve láttam: a volt reaktorblokk helyén egy többszáz méter mély kráter van, az alján fortyogó megolvadt anyaggal. Tudtam, hogy vége van mindennek, és ha a Zónának is vége van, akkor nekem is mennem kell vele együtt.
Levetettem a védöltözékemet és zokogva, remegő testtel belevetettem magam a kráterba.

A legöregebb stalker is meghalt, halálával a Zóna öszes titkát a sírba vitte.
A Zóna kiterjedt, a volt 30 km-es részből, körülbelül 100 km-es lett. Évekig senki sem mert bemerészkedni oda. Jó tíz év elteltével egy angol-amerika-orosz-ukrán kutatócsoport jutott be sikeresen a Zónába, de több hír nem érkezett róluk.
Azóta a világ ezt az eseményt "második Csernobil" néven emlegeti.
Jobb ha az ember nem merészkedik be olyan helyekre, ahova neki nem szabadna, mert még nagy baja származhat belőle.

VÉGE

Oldal: Lukácsi Lőrinc: A Legöregebb Stalker
S.T.A.L.K.E.R. Történetek - © 2008 - 2024 - stalker-story.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat