A zónaológus

 

A nevem Daniel. Amerikai egyetemista vagyok és egy egyetemi zóna klub tagja, de ennek ellenére már jártam a zónában. Jogos a kérdés hogy amerikai diák létemre hogy kerültem én oda. Nos a mi szeretett Pripyatból származó tanárunk vitt minket. Pjotr professzor még a zónában született egy a zóna déli részén fekvő faluban 1958-ban. Majd átköltözött a nagy szovjet mintavárosba Pripyatba. Kievben doktorált mint atomfizikus és a baleset után egy szovjet kutatócsoport tagja volt az erőműben mielőtt disszertált. Profunk így rendelkezett elég kapcsolattal a zónában a bejutáshoz.

Mivel elég kellemetlenül telt az év a klubunk számára a professzor egy egyetemi versenyen akarta bizonyítani hogy a klub hasznos az egyetem számára.

 A verseny címe: Hogyan hat a magas frekvenciájú sugárzás a növény és állatvilágra? A professzor a versenyen való nevezésünk után eltűnt. Addig mi végeztünk néhány kutatást a városi atomerőműben és pár kísérletet is növényeken. Eltelt egy hét, de a professzor nem tért vissza. Már azon voltunk hogy feladjuk az egészet és a klubot egyetemen kívülre helyezzük amikor a nyolcadik napon betoppant a professzor a kísérleti laborba és átadott pár papírt amit alá kellett írnunk. Pjotr professzor azt mondta hogy igyekezzünk minél hamarabb dönteni és felkészülni.

Mi csak úgy néztünk rá mintha meghibbant volna. Miről kell dönteni? Mire kell felkészülni?

Csak annyit mondott hogy egy tanulmányi útra megyünk hogy a versenyre gyűjtsünk anyagot. Akkor még fogalmunk sem volt hogy mit akar csinálni.

Én döntöttem előszöt. Én, jóbarátom Hans, Sherill, Dave és a professzor mentünk.

Egy álmos hétfő reggel indultunk útnak. A professzor egy kisbusszal jött értünk. Az utazótáskámban egy heti váltásruha és egy csomag cigaretta mellett egy kevés élelem, és egy kis kávépor is volt. A kisbusz kanyargott össze-vissza a városban míg végre megérkeztünk utunk első állomására. A repülőtérre. A professzor előrement. Úgy 1 óra múlva jött vissza és szólt hogy menjünk a repülőnkhöz. El is indultunk. A prof úgy 10 méterrel haladt előttünk a pilótával együtt. Nagyon halkan vitatkoztak valamiről. Sajnos nem tudtam kivenni a reptér zajai miatt.

Felszálltunk egy gépre amin orosz betűk voltak. Hans állandóan azzal zaklatott a kisbuszon hogy a zónába kéne menni mintákért. Na úgy tűnik igaza lesz és oda is megyünk. Egy 5-6 órás repülés után meg is érkeztünk Kievbe ahol a reptéren egy fekete katonai ruhát viselő alak várt minket. A professzor már nyugodtan beszélt hisz nem tudta hogy titokban megtanultam oroszul. Ezt persze a születésnapjára tartogattam amikor oroszul akartam felköszönteni. Na most jó hasznát veszem a szerencsémnek.

-Professzor-szólitotta meg a katona-a szolgálat rendelkezésére bocsát egy MI-24-es kutatási célokra átalakított helikoptert és a Jantari tudósok is adnak az ökológus ruhából amennyiben az ígérete szerint beavat minket a ”62-es termék” gyártási alapelveibe.

-Persze, persze. Az ígéret szép szó. A gyártás maga túl bonyolult volt így nem emlékeszem rá, de a dokumentációk másolatait ezeken a koordinátákon megtalálják.

Azzal átnyújtott egy öreg, kopott térképet. A katona alaposan szemügyre vette a térképet majd lefényképezte, összehajtotta és zsebrevágta.

-Professzor ezek az emberek a kutatócsoport tagjai?

-Természetesen igen.

-Nem éppen azok a tudósféleségek mint ön.

-Amerikaiak mind Koszlov. Ezek így nőnek. Remélem a ruházat megfelelő.

-Maga kételkedik a generálisban? Ennyi erővel le is lőhetném magát!

-Nyugalom Koszlov. Tudja ön hogy megbízom a generálisban.

-Örülök neki. A helikopter az A62-es helyszínen várja majd önt és a csapatát.

-Remek. Csak hogy minden rendben legyen a helikopter pontosan a Rostocki mutánsfészek mellett tesz le majd minket ahol a frakciója emberei már várnak minket ugye?

-Szóról szóra professzor.

-Remek.

Azzal megfordult. A prof tekintetéből ki lehetett venni az örömöt hogy újra visszatérhet a zónába.

-Na akkor fiúk lányok megyünk Csernobilba!

Sherill szeméből ki lehetett venni az óriási meglepettséget. Nem éppen volt az a nagy tudóspalánta, de azért megértette azt amit mindannyian. A genetikai mutáció szent gráljába, a zónába tartunk.

A reptér előtt egy piros kisbusz várt minket. A fekete ruhás katona előre ült ahol a professzorral konzultáltak valamiről. 2 órányi utazás után értük el a zónától kb. 1 km-re fekvő A62-es helikopter leszállópályát ahol egy kutatásokra átalakított MI-24-es helikopter állt. Olyan volt mint valami csapatszállító. A közepén egy nagy kivágott rész a két oldalán hosszú rúdon álló pkm gépágyúkkal. Fogalmam sem volt arról hogy mit is tervezett a professzor, de nem is nagyon akartam megtudni. A helikopter körül ugyanolyan feketeruhás katonák nyüzsögtek mint aki a reptéren várt minket. Mára tudom hogy egy zónabeli félkatonai alakulat a szolgálat emberei voltak. A katonák egyike egy nagy katonaládából elővett egy vörös szkafanderszerű ruhát. Tökéletes angol kiejtéssel kérdezett meg.

-Méret?

-Tessék?

-Mi a mérete?

-Hagyja csak-szólt közbe a professzor-ő a B megrendelő.

-Ok.-válaszolta a katona-.

Egy másik ládából elővett egy ugyanolyan szkafandert és a kezembe nyomta.

-Menjen öltözni! 30 perc és indul a helikopter. A többi felszerelést Koszlov őrmestertől kapja meg.

-Hát……oké.

Azzal továbbmentem mire már Hans ott is termett a helyemen. Gyorsan átöltöztem. Eléggé kényelmetlen ez a szkafander, de a katonák szerint akár egy urántömbnek is támaszkodhatnék benne minden veszély nélkül. Miután a többiek is elkészültek a reptéri katona, Koszlov őrmester jött hozzánk. Törve ugyan, de angolul tájékoztatott minket a feladatról.

-Remélem készen álltok. A nevem Koszlov őrmester. Én vezetem azt az osztagot ami megóvja az idióta fejeteket a mutánsoktól. Tisztázzuk most a helyzetet. A zóna mélyére repülünk, begyűjtjük a mintákat és kijövünk még mielőtt nagyobb problémánk lenne.

Azzal megfordult és két katonának kezdett el oroszul ordítani.

-Vaszilij, Petrenkó hogy álltok!??!

-A gépágyúk működnek főnök! Egy zombi hadseregben is utcát tudnánk vágni!

-Kitűnő munka! Legyetek készek! 20 perc és indulunk!

-Igenis őrmester!

Ekkor újra felénk fordult.

-Rendben van srácok. Kövessetek és adok induló felszerelést.

Követtük az őrmestert az egyik barakkig. Ott megállított minket egy őr. Az őrmester bement mi pedig kinn maradtunk. 5 perc múlva kijött. Mindegyikünknek adott egy 9mm-es fora 12-es pisztoly.

-Oké srácok. Mindenki kapcsolja be a légzőrendszert a ruháján és menjen a helikopterhez. A professzor már vár titeket.

Elindultunk a helikopter felé. A helikopter mellett már ott állt Pjotr professzor zöld színű szkafanderben és egy hangtompítós Mp 5 géppisztollyal a kezében.

-Na készen álltok srácok? A klubunk most olyan helyekre merészkedik ahova még egyetlen zóna csoport sem mert. Ha baj lenne igyekezzetek nem hősködni. Az a pisztoly amit kaptatok csak játékszer. Még ez a helikopter is eltörpül a zóna veszélyei mellett. Na gyerünk. Irány a zóna.

Felszálltunk a helikopterre. A motorok felbőgtek és elkezdtek lassan forogni a rotorlapátok. Kisvártatva felszálltunk és a helikopter elindult a zóna irányába. Pár percen belül már el is repültünk a katonai Kordon felett. Az állomás mögött egy kis falut láttam. A professzor akaratlanul is elérzékenyült hisz mint később megtudtam ott született. Majd nagy szeméthalmokat véltem felfedezni a ködben. Sokat hallottunk erről a helyről a tv-ből. A Szemétlerakó fölött repültünk el. Az első katasztrófa után itt kötött ki minden ami az atomerőműnek a közelében vagy a radioaktívabb területeken volt. Nagyon jól látszott a szeméthalmok között magasodó nagy raktárépület. Elértük a feketeruhás katonák bázisát is. A neve Bár volt. Sok zónában tevékenykedő szerencsevadászt láttam masírozni a bázis útjain. Akkor éppen holttesteket rakodtak ki egy nagy gyárépületből. A hely neve nagy fehér betűkkel volt az épület vastag kapujára írva. ”Aréna”. A helikopterpilóta a rádióján beszélgetett a központtal míg a gépágyús lövészek nyugodtan elmélkedtek a biztonságos légtérben. Egy hollóraj repült el a távolban az atomerőmű irányába. A helikopteren kigyulladt egy zöld jelzőfény. Valószínűleg a pilóták megkapták az engedélyt a berepülésre, a csak vad területeknek nevezett szektorba. A 2 géppuskás leellenőrizte a fegyverét. Az állványon át a tárakig és a lőszertípusig mindent átnéztek. A helikopter 8 perc repülés után elérte a lakatlan rostocki gyártelepet, a vad területeket. A gyártelep szélén a géppuskás katonák társai egy pincerendszer megtisztítását végezték vegyi gránátok és lángszórók segítségével míg egy megerődített kétemeletes épület parkolójában egy T-55-ös tank páncélzatát cserélték ki. Akkor el nem bírtam képzelni hogy a zóna állatai, anomáliái, de még a növényei is képesek embereket ölni vagy darabokra szedni egy egész harckocsit. A helikopter lámpái zöldről sárgára váltottak, ezzel jelezve hogy elhagytuk a biztonságos légteret. A katonák megragadták a pkm gépágyúikat és mereven, rezzenéstelenül figyelték az épületeket. Hirtelen erőteljes sistergő hang hallatszott a rádión. Majd egy ordító hang üvöltött a helikopter hangszóróiba és a fülhallgatóinkba.

-Bázis, bázis-ordította a hang-jelentkezz! Ismeretlen szörnyek támadtak ránk! Mindenfelől jönnek! A földalatti vasúti rotundában torlaszoltuk el magunkat, de áttörték a plafont! Mindenütt ott vannak! Elfogyott a lőszer és már 10 emberünk halott a 22-ből! Ó már 12! Folyamatosan halnak meg az embereim! Alulról feljöttek a snorkok felülről meg ezek a szörnyek törnek ránk! Ó ne….. NEEEEEEEEEEEE!

A rádióadóban az utolsó ordítás emberfeletti volt. Majd a bekapcsolva maradt adót valami csócsálni kezdte. Az adó még néhány károgó hangot közvetített majd elnémult. Az őrmester nagyon káromkodott.

-Köcsög szabadok! Van képük a mi frekvenciatartományunkat használni!

-Őrmester!-kiabálta az egyik géppuskás-A rotunda itt van előttünk. Az a valami ami kinyírta a szabadokat itt van valahol a közelben!

-És kit érdekel. A helikopteren biztonságban vagyunk! Itt nem ugranak ránk mint az a snork a múltkor Pripyat-ban a panelról!

-Az nem is, de a szabadok valami új mutánsról ordibáltak! A snorkokat csak futólag említették!

-Talán igazad van Vaszilij! Fegyverzetet készenlétbe! Ha az a valami nekünk jön a legjobb fegyverarzenál várja majd!

-Oké zsoké főnök!

Míg a társaim még a sokkhatás alatt voltak a professzor félrevont beszélgetni.

-Oké Daniel ne is tagadd. Tudom hogy mindent értesz abból amit a szolgálatos bajtársak mondtak és örülök hogy nem mondtad el a többieknek. Figyelj! Ha bármi történne kövesd az őrmester utasításait. Amíg én itt dolgoztam sok olyan dolgot tudtam meg a zónáról amiről ezek az elvakult mutánsvadász bolondok csak álmodhatnának. Ne felejtsd el ezeket a szavakat. Az utunk nem itt ér véget valahol egy mutánsfészek mellett ahol összeszedünk néhány állatot és megyünk vissza Amerikába! NEM! Valamit tervez velünk vagy akár veled is a zóna ami vagy jó vagy rossz. Függetlenül a jelenlegi helyzettől. Remélem megérted.

-Igen professzor úr-válaszoltam meglepetten-.

Azzal elfordult és kibiztosította a géppisztolyát. Hirtelen a pilóta ordított a hangszóróba.

-Őrmester! Valami idegen tárgy közelít felénk! A legfurcsább hogy a levegőben!

-Talán megint egy kutatóléggömb Jantarból.

-A széllel szemben? Az kizárt! Ráadásul gyorsan közelít.

-Helyezzék készenlétbe a golyószórókat és készüljenek fel!

-Igenis!

Akkor a távolban 20-25 kicsi, de egyre nagyobb fekete pont közelített.

-Őrmester ezek az izék a rotunda felől jönnek!-ordította a pilóta-.

-Ezek azok a rohadt szörnyek amik szépen kinyírták a szabadokat a föld alatt! Fegyvereket készenlétbe!

Majd felénk fordult és angolul ordított nekünk!

-Gyerünk amcsi disznók! Ti akartatok új mutánst találni! Hát itt van! Ne hősködjetek! Leülni és öveket becsatolni! MOST!

Miután ezt megtettük átállította a rádióját a vészfrekvenciára és beleordított.

-Itt Koszlov őrmester a 04A2-es küldetés megbízott parancsnoka! Ismeretlen repülő ellenfél közelít a gépünk felé. Az ellenfél egy 20-25 esetleg 30 fős repülő mutáns raj!

Sistergő hang után jött a válasz egy női hangtól.

-Vettem őrmester tájékoztatom a generálist. Írja le az ellenséget.

-Még távol vannak, de mutálódott varjaknak néznek ki.

-Pontosabb információkra és számadatokra van szükségünk. A generálist nem lehet egy esetleges normális varjúrajjal zavarni amit összekevertek valamivel.

-NEM VAGYOK HÜLYE KÖZPONT! Ezek az izék látszanak a katonai radaron! Egy átlagos varjú közel sincs akkora hogy a radar észlelje!

-Értettük őrmester. Értesítjük a generálist.

-Siessenek ezek az izék gyorsan közelednek!

-Vettük őrmester. Voronyin generális itt van a központban.

A hang egy idős erős hangú férfiére váltott át.

-Őrmester készüljön fel az esetleges harcra és próbáljon informálni minket az ellenségről.

-Vettem generális.

Az őrmester kikapcsolta a rádiót majd a pilótáknak ordított.

-Oké fiúk hallották a generálist! Minden mérőműszert és kamerát élesíteni! Ha ezek valóban egy új mutánsfaj képviselői akkor lehet hogy rosszabb dolgok is megjelennek majd a levegőben! Egyelőre megpróbáljuk elzavarni őket és folytatni az eredeti küldetést.

-Értettük őrmester!

-Pjotr professzor ne próbálkozzon semmi olyasmivel ami esetleg veszélyt jelente…..Na jó ne csináljon semmit! Hagyja hogy tegye a dolgát a szolgálat!

-Őrmester maga nemérti? A zóna azért küldi ellenünk ezeket a teremtményeket, mert akar tőlünk valamit. Azért jönnek sorra a mutánsok, mert valamit tudatni próbál a külvilággal és most minket vett célba.

-Tudom hogy a monolit kultusz megzavarhatta magát, de nem ennyire! Ha minden védelmi rendszert kikapcsolunk úgy járunk mint egy feldobott kő. Felszállunk és repülünk egy darabon, de aztán bumm!

-Maga ilyen hülye őrmester és kész. Hagynám is hogy tegye amit akar. A zóna megmenti azokat akikre még szüksége van, de ezeket a fiatalokat ki védi meg?

-Majd én! Most kussol és leül!

Én csak néztem a dolgokat. A társaim persze megrémültek. A tekintetem akkor a fekete izék felé irányult. Egy kisebb füstfelhőn átrepültünk és eltűntek!

-Őrmester elvesztettem őket!-ordította a pilóta.

-Az nem lehet!

-De igen. Nincs semmi a radaron!

-De hisz ez lehe…..

Be se tudta fejezni a mondatot az egyik szörny nekitámadt a helikopternek. A lábával és a szárnyaiból kiálló pengékkel megkapaszkodott a helikopter oldalában. Pont a szemembe nézett. Láttam a két nagy vörösen izzó szemet ami ölni akart!

-EZT NEKED TE ROHADÉK!-ordította az egyik géppuskás-.

Elkezdte lőni a varjúszerű óriás repülőmutánst. Szétlőtte a szörnyet. Akkor vettük csak észre hogy ezek a szörnyek a helikopter körül köröznek. Még legalább 20-an! Az őrmester ordítani kezdett minden irányba.

-Állítsa át a kamerát. Minden egyes képkocka jusson el a központba!

-IGENIS!

-Gyerünk lőjetek már!

-NEM KELL KÉTSZER MONDANI!

Szörnyű volt a fegyvertűz. A helikopter minden fegyvere a varjakat lőtte. 10 varjút már leszedtek amikor az egyik nekiugrott a helikopternek ami bedőlt jobbra. Koszlov őrmester elesett és elkezdett lefelé csúszni. Gyorsan kicsatoltam magam és odaugrottam. Megpróbáltam felhúzni az őrmestert, de a varjú újra rárepült a gépre. Az óriási csőr ott csattogott a fejem mellett.

-Dobd is az ak-mat te szerencsétlen. Az ak egy speciálisan kialakított tartóban volt mögöttem. Az egyik kezemmel elengedtem az őrmestert és kinyitottam a tartót. Miután kivettem odadobtam az őrmesternek. Az őrmester a fogaival biztosította ki majd a tár felét beleeresztette a varjúba ami azonnal megdöglött. Hans is kicsatolta magát és próbált felhúzni amikor az egyik varjú elkapta az egyik katonát. Hans a pisztolyával szétlőtte a varjú fejét és behúzta a véres lábú, ájult katonát a gépbe.

-Tudod kezelni?-kérdezte a másik géppuskás-.

-MIT?

-A pkm-et. Vaszilij láthatóan lesérült és nem tudja kezelni a gépet.

-Asszem igen.

-Siess és kezd el őket írtani vagy végünk!

-Oké.

Hans megragadta a géppuskát és mintha az akciófilmek legjobb jeleneteit idézné úgy lőtte a varjakat.

-A tárban legalább 2000 töltény lehet még-ordította az őrmester-ne sajnáld az ólmot!

Már vagy egy perce csimpaszkodtunk amikor egy nagyobb épület tetejéhez értünk.

-Oké fiú. Látszik hogy nem tudsz felhúzni. Én itt leugrom és gyalog megyek vissza a bázisra. Eressz……

Hirtelen egy másik varjú nekifejelt a gépnek. Elvesztettem a lábam alól a koptert és az őrmesterrel együtt rázuhantam a gyárépület tetejére. Sajnos eléggé a szélén sikerült landolnom. Elkezdtem lefelé csúszni, de még megragadtam az őrmester bakancsát. Sajnos nem tudott megkapaszkodni és leestünk egy a gyárépület mellett álló kisebb épület tetejére. Egy varjú közeledett felénk. Az őrmester lelökött és utánamugrott. Az eséstől bevertem a fejemet. Szerencsére a szkafander búrája ép maradt. Láttam amint az őrmester a varjúval küzd. Minden kezdett elhomályosodni amikor az őrmestert leteperte a varjú. Minden megmaradt erőmet összeszedve elővette a fora 12-met és meghúztam a ravaszt. Egy lövést majd a madár hangos rikácsolását hallottam. Még az ájulás előtt néhány nagyon halk lövésre emlékszem és minden megszűnt létezni. Amikor valamennyire magamhoz tértem a 4-es reaktorblokkot és a betonszarkofágot láttam. Majd egy villanás után egy ajtót láttam magam előtt. A kis kollégiumi szobám ajtaja volt. A folyosó is ugyanaz. A folyosó teljesen néptelen. Amikor benyitok a szobámba elviselhetetlen vörös fény árad ki az ajtó mögül. Akkor megláttam egy kékesen izzó nagy kristályt a csarnok közepén. Hangokat hallottam. Indultam volna vissza, de egy mutáns lény állt mögöttem. A lény szája helyén csápok voltak és vagy 2 méter magas volt. Megfogott és belökött az ajtón. Amikor felálltam és visszafordultam az ajtó már nem volt ott. Megint egy villanás és egy magányos zónabeli szerencsevadászt, asszem sztalkert láttam amint az erőmű folyosóján halad és csak egy kívánságot ismételget magában. Majd belép a 4-es blokkba és megközelíti a kristályt. A hang rámordít hogy ne hagyjam közelebb menni. A sztalker kimondja a kívánságát: ”Pusztuljon a világ”

És egy villanás után minden eltűnik. Csak a kietlen kopár pusztaság. Az égen nincs nap se hold se csillagok. Csak a kietlen fekete égbolt alatt a kietlen, sárga kősivatag. Majd egy villámcsapás után térek magamhoz. Este van és esik az eső. Az őrmester az ajtó mellett ült egy kisebb ládán.

-Na ahogy látom élsz-mondta az őrmester-.

-Igen. Legalábbis azt hiszem.

-Vicces kedvedben vagy ugye? Ne legyél abban! A helyzet nem is lehetne rosszabb. A vad területek közepén landoltunk és a helikopter nem jött értünk vissza, a rádiómnak annyi így a helyzetünket se tudjuk megadni. A környék a mutánsok és a zsoldosok területe. Keletre csak a mutánshordák élnek, innen északra meg a zsoldosok bázisa fekszik valahol a tiltott övezetben. Amúgy köszönöm hogy megpróbáltad lelőni azt a dögöt. Lehet hogy nem találtad el, de elterelted a figyelmét amíg ledöftem a bajonettemmel.

-Persze őrmester. Amúgy hogy kerülünk ide?

-Ez a hely tűnt a legbiztonságosabbnak a környéken. Csak egy bejárata van meg egy csapóajtó a tetőn. Tökéletesen védhető és ipari erősségű ablakai vannak. És ami a legfontosabb hogy van két ágy is.

-Gondolhattam volna őrmester.

-Figyelj pajtás most semmi értelme ennek. Tekintsünk el a formaságoktól és hívj csak Koszlovnak. Amúgy téged hogy hívnak.

-Daniel a becsületes nevem.

-Rendben Daniel. Most hogy a zónában vagyunk mutánsokkal körbevéve a ránk vadászó mesterlövészekkel teli rostockban. Nyugodtan lehetünk sztalkerek is ha már ide jutottunk.

-Nekem mindegy csak haza akarok jutni innen. Most is ez az álom…..

-Álmot mondtál?

-Igen.

-Már megint ez! Sok ilyen emberrel találkoztam már a zónában. Állítólag álmukban valami hang kért tőlük segítséget amit a 4-es blokkban hallottak attól a szaros kődarabtól. Ezek a rohadékok a monolitok. Semmi értelme a létezésüknek csak minket akarnak megölni. Se a mutánsokkal, se a zónával nem akarnak küzdeni. Csak ott ülnek Pripyatban és attól a rohadt kődarabtól várnak segítséget. Pedig amióta megközelíthetőek az északi területek azóta már semmi értelme a harcaiknak. Előbb utóbb elérjük az erőművet és akkor véget vetünk ennek a rohadt horrornak!

-Eléggé furcsa dolgokat beszélsz te. Van ennek értelme?

-Sokak szerint nincs. Csak itt kéne élned pár napot és máris megérted. Ezek az izék amik megtámadtak teljesen váratlanul bukkantak fel. Eddig a levegő urai mi voltunk most pedig a zóna is felállítja a saját légierejét. Remélem a fiúk visszavitték a bázisra a koptert és átadták a felvételeket.

-Ilyen nagy baj ha megjelenik egy új mutáns?

-Legtöbbször nem nagy a baj. Megjelenik és lelőjük majd tanulmányozzuk. Ennyi az egész. De ha olyan képességei vannak amikkel eddig nem volt dolgunk akkor tényleg nagy. Amikor az első vérszopó megjelent mindenki beszart. Aztán lelőttük az elsőt és kiderül hogy csak a láthatatlanság miatt olyan keménylegények, de ha mondjuk egy víztócsa közepén vagy az esőáztatta sáros talajon küzdünk velük akkor semmi gond nincs ha van nálad elég tűzerő. Az irányító végez a legtöbb sztalkerrel. Vagyis nem is végez hanem a szolgájává tesz és másokat ölsz meg az akaratod ellenére. Az első irányítót akkor láttuk amikor zombikat vettünk észre távol a PSI kisugárzóktól. Egy irányító vezette őket a bázis ellen. 3 emberünket ölte meg mielőtt végre egy gránát széttépte. Akkora agya volt. A fejéből kiinduló agytekervény a gerince mentén a beleig ért. Szörnyű látvány volt nekem elhiheted. Na de mára elég a horrortörténetekből. Menj aludni én majd őrködök.

Reggelre valahogy nem éreztem magam kipihentnek. Egész éjjel csak az az álom járt a fejemben. Nem tudtam tőle megnyugodni. Reggel a felkelés és a reggeli után indultunk útnak a határ felé. Az egyetlen út a föld alatt vezetett. Más választás híján lemásztunk a csatornákba és megindultunk. 1 órányi gyalogtúra után értünk el a nagy rotundába. Koszlov láthatóan meglepett volt.

-Innen küldték tegnap a jelet. Ezek szabadok. Mindegyiket széttépték. Figyelj keress valami normális fegyvert. Az egyik hullánál csak van egy.

22 holttest feküdt a rotundában pár varjú kíséretében. Az egyik szabadtól egy lr300-ast szedtem el. Ez volt az egyetlen fegyver amihez értettem annyit hogy tudjam használni. 5 tár lőszer volt összesen a hulláknál. A nagy részét ellőtték. Gyorsan továbbmentünk és egy elektromos kiskocsit találtunk a síneken. Felpattantunk és azzal mentünk tovább. Valószínüleg a szabadok járműve volt. Ezzel hozhatták maguk után a lőszert. Több ládát is találtunk a kiskocsi mellett. Az egyik tele volt dinamittal. Gyorsan haladtunk a kocsival dél felé amíg egy omláshoz nem értünk. Kiszálltunk. Tudtuk hogy nem mehetünk tovább, de szerencsénkre egy kis szellőzőaknát találtunk. Összeszedtük a robbanóanyagot és felmásztunk a felszínre. Legalábbis azt hittük. Egy fészekben találtuk magunkat 100-200 hófehér tojással. Ekkor egy varjú ugrott le a plafonról és nekünk támadott. Koszlov ledöfte az ak-jára szerelt bajonettel.

-Ez itt egy-mondta Koszlov-óriási varjúfészek. Innen indultak ellenünk. Várj csak.

Elővett egy PDA-t és egy térképet hozott be rajta.

-Ez a nagy épület régebben tele volt monolitokkal. Nem tudom mi folyik itt, de le kell rombolnunk ezt a helyet mielőtt ezek a dögök kikelnek.

-Egyetértek. Nem akarok itt elpatkolni.

Elővettük a robbanóanyagot és felszereltük a fészek tetejét tartó oszlopokra. Beidőzítettük a detonátort és kijöttünk az épületből.

Egy gombnyomás és az új mutánsfaj egy generációja került törmelék alá. A nagy porfelhő nyomán egy katonai helikopter érkezett a robbantás helyszínére. Felszedtek minket és kirepültünk a vad területekről. Időközben a többiek azért elvégezték a mintagyűjtést is. Megvoltak a növényi és állati minták a versenyre. Már a zóna határán repültünk amikor egy óriási varjú támadott meg minket. 3-szor akkora volt mint a többi és voltak karjai meg emberi lábai. A szárnyai a hátán voltak. Úgy nézett ki mint egy hárpia. Bemászott a nyíláson és elkapta az őrmestert. Nem tudtunk semmit se tenni. Mármint nem tudtak. Az lr300-assal szétlőttem a rohadék szörnyet ami kizuhant és valahol a zóna peremén fekvő mocsarakba zuhant. Miután visszaadtuk a kezdőfelszerelést visszarepültünk amerikába. De én máig nem felejtem el amiket ott láttam. Kevés idő alatt sokmindent láttam a zóna legvadabb helyén a rostocki gyártelepen. Ez a megtestesült zónaológia.

 

VÉGE

 

Csapó Gergely

Alias

Cordon-Qtya

Oldal: Csapó Gergely: A Zónaológus
S.T.A.L.K.E.R. Történetek - © 2008 - 2024 - stalker-story.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat