A Zóna egy magyar szemével. (írta Lukácsi Lőrinc)
--------------------------

Megosztok egy történetet veletek a lezárt zónáról, avagy milyen Csernobil és környéke egy magyar fiatal szemével.

2006. április 26.-a volt, egy nevezetes nap, ekkor volt ugyanis a csernobili Vlagyimir Iljics atomerőműben történt katasztrófának a 20. évfordulója, és 1 hónappal volt a 2. számú reaktorblokk meghibásodása és kisugárzása után.
Ez a nap is úgy indult számomra mint a többi: felkeltem, mosakodtam, elvégeztem szükségleteimet, ettem egy keveset és elindultam az iskolába. Aznap a rádióban egy hír felcsigázot engem ami Csernoblról szólt. Tudtam, hogy el kell oda jutnom. Az iskolában minnél hamarabb vártám, hogy teljenek le az óráim és hazaérjek, utána keresni interneten az ottani dolgoknak. Egy különös ukrán keltette fel az érdeklődésem. Zónabeli emberek készítették, nem is gondoltam hogy a zónában is van net, de az oldal készítői nem az ottlakó idős emberek vagy a katonák voltak, hanem valami egészen más célból vannak ott, önszántukból. Először azt hittem hogy ez csak egy vicc. "Ki akarna arra a veszélyes helyre menni és meghalni?" "Hát normálisak-e?" -ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, sok más érzéssel együtt, kavargott bennem minden. Az oldalon talált e-mail címen a csekély orosz tudásommal írtam majd küldtem egy levelet, nem gondoltam, hogy valaki válaszolni fog-e rá, de mégis, 1 órán belül választ kaptam.
A levél fenyegetésként indult, de mondták hogyha odamegyek akor lelőnek, vagy egy másik lehetőségem volt, segítek nekik és elhozom a nekik szükséges dolgokat: kötszereket, konzerveket, védőfelszereléseket. Szerencse hogy ezt mindet meg tudtam szerezni csekély áron, az elsősegély csomagokat és a védőfelszereléseket -gázmaszkokat, vegyivédelmi ruhákat, sisakokat- egy közeli elhagyott polgári védelmis raktárból loptam el, amiről csak én tudtam egyedül, hogy ott még van valami értékes. Egy hét múlva elindultam, felszálltam a Kiev-be tartó vonatra két nagy honvédségi málhazsákkal. Egyből álomba is szenderültem, egyszer csak arra ébredtem fel, hogy valami nyikorog, szikrázik és nagyot csattant. A vonat Kievtől nem messze balesetet okozott, az első vagonokba lévő emberek mind meghaltak. Szerencsém, hogy csak az utolsó vagonban voltam. Előre szaladtam megnézni a kisiklott vagonokat, láttam két katona holttestét, mindekttőjüknél egy-egy AK-74/2U típusú fegyver volt, elvettem tőlük és a tárakat is elvittem. Útnak indultam egy főút felé, szántőföldeken vágtam át, két napig tartott mire kiértem az útra, onnan a zóna környékére stoppal jutottam.
Végül megérkeztem ahova vágytam, A Zónába. Szögesdrót, elhagyott sivár területek mindenfele. Egy őrt láttam a bódéjébán mélyen, nagyokat horkolva aludni. Be is lopóztam a bódé mögött. Ekkor egy szürke ruhás, símaszkot viselő, mélyhangú férfi szegezte rám a fegyverét és mondta:
-Dobd el azt a kurva pisztolyt te köcsög! Különben semmi esélyed! Ki a faszom vagy te és mi a szarért vagy itt?
-Ééé...ééé...één...
-Ne dadogj bazki mert szétlövöm a pofádat!
-(nagyot nyeltem)....ühm....egy bizonyos Vörösruhás embernek hoztam csomagot.
-Ki az a Vörösruhás?
-Egy faszi, aki a Vörös-erdő és az atomerőmű közötti területen lévő táborba való, több más járkálóval együtt...
-Járkáló? Stalkert akarsz te mondani öcsém!
-Stal-ker? Micsoda?
-Tudod barátom, ők olyan emberek, akik valamilyen céllal jöttek a Zónába, hogy megtalálják önmagukat és a hőn áhított kincseket.
-Itt a zónában élnek emberek az itt maradt idősökön és fosztogatókon meg a hadsereg emberein kívül?
-Igen komám, úgy bizony. Elvezetlek ahhoz a fickóhoz, akit keresel, mivel én is az ő klánjában szolgálok. Cserébe, azt kérném, hogy mutasd meg mit hoztál neki.
-Rendben van.
-Látom nem hoztál semmi olyat amivel megölhetnél minket.
Ezután 5 óra gyaloglás következett. A távolból sépen lehetett látni a négyes számú reaktorblokk szarkofágját, eufória kerített hatalmába. Mikor már kezdtem magam beleélni a pillanatba, ekkor a stalker hozzámszólt:
-Hé öreg, mielőtt nagyon belecsodálkoznál a látványba, el kell, hogy vegyem valamivel a kedvedet!
-Mivel?
-Tudod, a Zónában élnek különböző mutánsok és zombik.
-Mutánsok és zombik? Viccelsz öreg? Ez nem egy horrorfilm.
-Igen élnek, és ha nem vigyázol, akkor a főmenüjükben végzed. Igen, ez nem egy B-kategóriás horror film, HANEM SOKKAL SZARABB!
Végül beértünk a táborhelyhez, ott a stalker mondta a többieknek, hogy én hoztam nekik a szállítmányt. Odavezetett a Vörösruhásoz, akit Visszarionovicsnak hívtak. Kérdezte tőlem:
-Te találtad meg az oldalunkat és küldted a levelet?
-Igen én.
-Neked rohadt nagy szerencséd van öreg, hogy ilyen jó emberekre találtál a zónában. A többi klán már rég megölt volna, vagy egy vérszopó a nyakadon keresztül szívta volna ki az összes véredet, vagy egy snork tépte volna le a fejedet.
-Több klán? Vérszopó? Snork? Mik ezek?
-Igen több klán van itt, vannak a Szolgálatosok, ők ügyelik fel az egész Zónát és mindenhol ott vannak, általában nem bántanak ha nyugodtan viselkedsz, vannak a Renegátok akik már azért megölnek, mert egy levegőt szívsz velük, vannak a Fosztogatók, aki szépen leütnek és elvesznek tőled mindent, otthagynak pucéran és hagyják, hadd egyenek meg a mutánsok. Ha már mutánsok, ő belőlük nagyon sok létezik, legismertebb a vérszopó és a snork, na meg a mutánskutyák meg a varacskos disznók. A snorkok kb. 160 cm. magas mutáns emberek, akik a reaktor robbanását követően az aomerőmű könyékén tartózkodtak gzálarcot viselve, ezért jellemző rájuk, hogy mindegykük fején szovjet gyártmányú GP-5 vagy SchM41M típusú gázálarc található, egy szakadt gégecsővel. A vérszopók érdekes lények, egy bizonyos tudós, aki a Jantar nevű helyen dolgozik, na ő foglalkozik a vérszopók biológiájának kutatásával. Ezek a lények nagyon aljasok, főleg sötétben a legrosszabb velük találkozni, mert csak egy vöröslő szempárt látsz és aztán egyszer csak az egész lény láthatóva válik, aztán letámad és véged.
-Huh, ez nagyon ilyesztő volt, remélem minnél kevesebbet fogok ilyen förmedvényekkel találkozni.
-Figyelj barátom, menj a budi mellett lévő bódéban lévő kereskedőhöz és add le neki az árut, cserébe kapsz elélmet, fegyvereket, lőszereket és már túléléshez szükséges eszközöket, és cserébe a frakciónk tagja lehetsz.
-Értettem uram, megyek is.
Betoppantam a kereskedő bódéjába és odaléptem az asztalához, kipakoltam a málhazsákomból a 3 kilónyi kötszert és sugárzás elleni jód tablettákat, a másik zsákból pedig a dozimétereket, a magyar Gamma-művek által gyártott Geiger-Müller számlálókat és a 67M és 70M típusú gázmaszkokat, szűrőbetéteket, illetve 3 doboz pormaszkot. A zsákomba volt még 3db 72M könnyűgáuzvédelmi ruha, ez is a Magyar Néphadseregnél és a polgári védelemnél volt rendszeresítve. A kereskedő nagyon örült ezeknek, mivel még ehhez hasonló cuccokat sosem látott, szép kis summát fizetett érte és kaptam tőle egy gépkarabélyt, egy mesterlövész puskát, egy sörétes puskát és egy Magnum pisztolyt meg egy cosmó lőszert.
Ezután a kereskedő a következőket mondta:
-Térj nyugalomra stalker, holnap nagy feladat vár rád!
Le is feküdtem ezeke után a kis viskó egyk szobájában lévő matracra, majd hirtelen álomba szenderültem. Egyszer csak nagyzajra ébredtem és arra, hogy az egyik társam kiabál nekem, hogy: Hé! Ébredj Attila! A mutánsok támadják a bázisunkat!
Erre felugrottam és kezembe vettem az AK-74/2U típusú gépkarabélyom, és elkezdtem szaladni kifele az épületből, ekkor elkezdett velém futni egy vérszopó és egy snork, én fél-fél tárat beleeresztettem mindekttőjükbe, mindkettő kifeküdt. Ezzel még nem volt vége, a kerítésnél egy vaddisznó röfögött és próbált áttörni, sörétes puskámmal szétlőttem a fejét, a szétloccsant agyveleje szépen vörösre festette a kerítést. Egyik csapattársamat majdnem megölte egy eddig ismeretlen szörny, kiderült, hogy ezen a környéken most először látták ezt a förmedvényt, és ezért nem tudták hogy micsoda.
Ezek után oajött hozzám az egyik stalker és mondta:
-Jó voltál koma. Ha te nem vagy, a csapatunk fele már a mutánsok reggelije lett volna. Megbízlak egy feladattal.
-Mivel?
-Nos ez, egy bonyolult és nagyon veszélyes feladat. El kell hoznod a mocsaras ingoványól nekem egy videókamerát, amin az egyik stalkerünk felvétele található az ott történt esetekről, amikor különös dolgokat rögzített, avagy hogyan alakulnak ki a vészopók normális emberekből. Sajnos a stalkerünk halott, és nagyon fontos lenne elhoznod ezt a felvételt, ez hasznos számunkra, a mutánsok elleni védekezésbe. Ezért a felvételért más csapatok illetve a fosztogatók ölni tudnának.
-Én menjek oda? De hát még csak tegnap jöttem.
-Igen, te. Ha már volt annyi vér a pucádba, hogy csak úgy barátkozni mertél számodra olyan emberekkel (velünk), akik akár meg is ölhettek volna, akkor arra is van, hogy oda eljuss.
-És hogy jussak el oda?
-Ember!...már 2006-ot, tudod tizenvalahány éve már megbízhatóak működik GPS rendszer, ami segíti az embereket a tajékozódásba. Kapsz mindjár egy készüléket a gépészünktől amire rá is tölti a koordinátákat és ezáltál eljuthatsz oda.
-Értettem!
-Az út alatt légy nagyon figyelmes, ügyelj az anomáliákra, amik a leveőben található, radioakítv-elektromos jelenség amik könnyedén kicsinálnak és csak szakupac marad belőle. Könnyű őket felismerni, ha csavaroka dobálsz magad elé, amikor egy csavar beleér egy anomáliába az vllámlás szerű fényjelenséget hoz létre.
Amiután a stalker felvilágosított, el is indultam utamra, először átvágtam a sugárzástól súlyott, Vörös-erdőn, mármint azon, ami a második katasztrófa után maradt. Utána egy Jantar nevű helyre értem, ahol egy gyártelep közelébe értem, ahol fura hangokat kezdtem hallani és a fejem imbolygott mindenféle, egyből spuriztam el onnan, utána meglátta egy nagy beton építményt, ami csonkagúla alakú volt, arrajáró stalkerek mondták nekem, hogy egy tudós lakik és kísérleteket folytat benne. Túlhaladtam Jantaon és egy roncstelep közelébe értem, ekkor a rádiómon szólt Visszarionovics, hogy ne menjek arra, mert a fosztogatók egyből szétkapnak és semmi sem maradna belőlem. Mondta, hogy kerüljem el ezt a helyet és egy völgy fele vegyem az irányt, ahol egy barátságos stalkerekkel fogok találkozni, akik nem fognak bántani, jobb esetben még segítenek is rajtad, ha úgy mész a közelükbe, hogy nincs nálad fegyver. Úgy tettem. Ottaniak között volt egy kísérő, aki jelképes összegért elkísér olyan helyekre, ahova szeretnéd. Elvezetett engem a mocsaras területre, mondta, hogy itt már csak magamra számíthatok, és pár mutánsra meg ellenállóra. Egyből belebotlottam egy kutyába, farkasszemet néztünk, ő veszettül csaholt rám, mire nem vártam, hogy mit fog tenni, beleereszettem egy kis ólmot a buksijába. Egyből meghalt. Mentem tovább egyenesen, erre a sugárzásmérőm egyből elkezdett piityegni, tudtam hogy egy anomália felé közeledek, egyből meghátrtáltam és kifújtam magam, tudtam ha tovább mentem volna, akkor végem lett volna. Átmentem egy hídon, és szembetaláltam magam több mint tíz szürke ruhás, gázálarcot viselő és fegyvert rám szegező emberbe. Kérdezték kik vagyok és mit keresek errefele, azt mondtam hogy csak egy stalker vagyok, aki eltévedt és segítségre lenne szüksége. Először kiröhögtek. Azthittem hogy le fognak lőni. De később kiderült, hogy ők a Tiszta égbolt nevű csoport, akik a fosztogatók írtására szakosodtak. Megkérdeztem tőlük, hogy merre találok egy magaslest, aminek a tetején egy sarlókapács és vöröscsillag lenyomata látható. Útbaigazítottak. Elindultam, ekkor pár tíz méter után morgást hallottam a nádasból, és nagy zörejt. Egyre közeledett valami, és közbe olyan zajokat hallottam amit a gázmaszok szelepei keltenek légzés közben. Sejtettem hogy egy snork lesz. Nem volt igazam, egy új mutáns faj volt, méretre egy burer volt, de akkora karjai voltak mint egy vészopónak, és gázmaszkot viselt. Viszonylag lomhán mozgott, a nagy karmait a földbe mélyeszte húzta magát előre és közbe morgott, majdnema gatyámba csináltam mikor meglátam. Erre mégjobban közeledett és beleharapot a lábfejembe, az volt a hatalmas szerencsém, hogy vastag bakancs volt rajtam és éphogyta csak felhorzsolta a lábujjamon a bőrt. Ekkor előkaptam Magnum pisztolyomat és tárat beleeresztettem a rohadékba. Nyüszítő hanggal kimúlt, de utána még jó ideig rángatta az ideg, amikor abbahagyta, azt hittem most már megnyugodhatok.

Erre az a szarházi felugrott és elkezdett felém szaladni, én nem tudtam mást tenni, csak futni majd megállni és lőni, és megint futni, végül 1 km futás után felértem a lesre. Láttam a szörnyet szaladni, szerencsére elvesztette a nyomot és elkezdett lakmározni egy snork teteméből. Az állásomn megláttam a halott stalkert. Gondoltam magamban: szegény ember....
Aztán túltettem magam a lelkizésen és elvettem tőle felszerelését és átnéztem a zsebeit és megtaláltam a kamerát, mármint ami maradt belőle, szerencsére a felvételt tartalmazó memóriakártya nem sérült meg. Ezután kicsit megpihentem a magaslesen, lakmároztam egy kis csilisbab konzervet, azt leöblítettem jó kis házipálinkával majd megpihentem és aludtam egy kicsit. Másnap délben keltem fel. És útnak indultam. A már bejárt ösvényen tartottam vissza, míg egy vérszopóba bele nem botlottam, szemből rámugrott és elkapta a bal karomat, pont azt amivel a fegyvert fogom. Nem akart engedeni, erre egy zsebemből elővett késsel elkezdtem szúrkálni a fejét, mire elengedett. A kezem tiszta vér volt, az ilyedségtől remegve és falfehérré sápadva leültem és elővettem a kötszert a málhazsákomból, aztán kifertőtlenítettem és beközötem a sebet. Meghúztam a jó kis kozák vodkámat, hogy egy kis életet hozzon belém. Egy óra ücsörgés után felkeltem és egyenes úton a Vörös-erdő irányába indultam, átvágtam az erdő lecspaszított részein és megláttam a táborunk körvonalait, nagyon megörültem, hogy végre lepihenhetek. A táborban odaadtam az adathordozót Gósának, a csapat technikusának. Ő ezt összekötte a számítógépével és lejátszotta a felvételt a többi csapattársnak. Végre fény derült, arra, hogy keletkeznek az új mutánsok. Mindenkit lesokkolt a felvétel, de nem hagytuk magunkat megfélemlíteni. Hanem a gépészünket megbíztuk új fegyver kifejlesztésével.
Visszarionovics hívatott a szobájába. Nagyon megköszönte azt, amit a csapatukért tettem, mondta hogy jön nekem valamivel. Először fogalmam sem volt, hogy mire célzott.
A gépészük és kereskedőjük dolgozik egy új védőruhán, ami véd mind a golyó, mind a vegyi, biológiai és sugárzó anyagok és anomáliák ellen is, és emelett még könnyű is, és nem okoz nehézséget a fel-, és levetése.
Visszarionovics mondta, hogy pár napot pihenhetek, míg elkészül a ruha. Ezene pár nap alatt soka ültem a és beszélgettem tűz körül a többi stalkerrel, akik amikor kedvük tartotta, dalokat játszottak az akusztikus gitárjukon és régi szovjet munkásdalokat énekeltek. Gitáron pár akkordot és 2-3 dal szövegét megtanították nekem. Nagyokat röhögtek azon, hogy miféle magyar akcentussal töröm az orosz nyelvet. Kiderült, hogy a kemény külső mögött, mindenkinek egy igazi érző ember lakozik, akik valami olyat tettek, vagy úgy érezték, hogy itt a Zónában a helyük.
Három nap múlva Visszarionovics hivatott, és mondta, hogy egy veszélyes feladat lenne számomra, amihez felhasználhatom, sőt fel is kell használnom az új védőruhát.
A feladat pedig az lenne, hogy az atomerőmű mellett levő alagútba kel leereszkednem, amit azért fúrtak '86-ban a munkások, hogy kitöltsék betonnal a reaktormag alatti részt, hogy megakadályozzák a megolvadt reaktormag anyagainak beleszivárgását a talajvízbe.
Ekkor Visszarionovics a következőt mondta:
-Jól figyelj Attila, egy nagyon fontos megbízatásom van számodra. Le kell hatolnod az atomerőmű melletti alagútba, ami magába, az erőműbe vezet. Be kell hatolnod a szarkofágba.
-Nem veszélyes ez egy kicsit?
-Épp azért van az a védőruha. Meg kell szerezned egy értékes relikviát onnan, és leállítani egy olyan szekezetet, ami okozhatna újabb kisugárzásokat.
-Rendben...
-Most figyelj! Amikor lemész az alagútba, akkor egy speciális vegyioxigénes légzőkészülére lesz sükséges, mivel ott nagyon szennyezett a levegő, ahhoz, hogy sima szűrős gázmaszkot használj. A készülék egy orosz gyártmányú IP-4M típus, amit a hadsereg is használ. A zónán belül egy ilyen értéke 15-és 20ezer rubel között van.
-Értettem uram!
-Most keresd fel a kereskedőnket, aki ellát a megfelelő felszerelésekkel.
Elsétáltam a kereskedőhöz, aki ideadta nekem a speciális védőruhát, amit az álatalam hozott felszerelésekből készített, és a légzőkészüléket.
Ekkor Uljanov, egyik stalker, odelépett hozzám és mondta, hogy induljunk.
20 perc után ott is voltunk az alagút ráccsal bezárt bejáratánál, mármint ami maradt a rozsdás rácsból. Behatoltunk. Egyből bele is botlottunk 4 vérszopó, 5 irányító és három kéz nélküli snork holttestébe, de emelett pár livkidátor foszlott ruhával bevont húscafatos csontvázát is megtaláltuk. Nagy szerencsénk volt, hogy 10 év után most mi léphetünk ide be először. Végighaladtunk az alagúton és elértünk egy aknához, ami a reaktorcsarnokhoz vezetett. Félelmetes, de egyben csodálatos is volt látni a benti dolgokat. Mindenfele fémdarabok, olvadt grafit és ólom. Uljanov előre mutatott, ahol nagyhalom bór és ólom összeolvadt keveréke volt. Mondta:
-Ott lesz!
Kérdeztem:
-Micsoda?
-A relikvia, amit ha elviszünk innen, akkor abbamaradnak a kisugárzások, ez juttat láncreakciót okozót atommagokat a reaktorba, ami miatt újra és újra kisugároz.
Odementünk, megfogtuk a fura alakú tárgyat és beletetttük a kis ládánkba.
Kérdeztem Uljanovot:
-Ugye visszazártad a bejáratot?
-Mert?
-Mert ha nem zártád vissza, akkor ide befészkeli magát a sok szörny és nem tudunk kijutni.
-Nem, nem zártam be.
-Baszd meg Uljanov, a kurva anyádat! Most itt fogunk megdögleni, vérszopók és snorkok martaléka leszünk!
-Nyugi öreg, van nálam pár füstgránát, amivel megölhetjük mindet, ez nagyon erős füsöt tartalmaz, amiben halálos vegyianyagok találhatók, amik minden élő szervezetet elpusztítanak.
-Huh, megynugtattál tesó.
-Indulhatunk?
-Gyerünk na.
Uljanov ledobott pár füstgránátot az alagútba, vártunk egy 10 percet és lemásztunk, kaparó érzést éreztem a torkomban és az orromban, tudtam hogy a készülékem vegyianyagos szelencéje "haldoklik, ha nem veszem le, akkor meghalok, ha leveszem, akkor is. Levetettem a légzőkészülékemet és lélegzetem visszatartva rohantam ki az alagútból, majd miután kiértem, a földn fekve fújtam ki magam. Hangosan ordíttottam, hogy csoda, hogy túléltem. Idejöt hozzám Uljanov a és térdembe lőtt egy atropin injekciót és mondta:
-Te neked mindig rohadt nagy szerencséd van, haver. Már jópár társunk itt maradt.
-Köszi az injeckót pajti!
-Ettől majd jobban leszel, semlegesíti a testedbe került mérgeket. De az alkoholról pár hétre le kell mondanod még lebomlanak a mérgek.
-De vizet ihatok azért?!
-Hát persze te kis naiv.
-És van nálad víz?
-Nincs, csak egy energiaital. Tessék.
-Köszi!
-Pihensz egy fél órát még vagy induljunk?
-Szerintem indulhatunk.
Felkászálódtam a hideg földről és Uljanov vállára támaszkodva elindultunk a tábor felé. Szerncse hogy nincs messze ez a tábor! - mondtam. Mikor beértünk, a relikviát odaadtuk Akakijnek, aki ezzel egynől is el is indult a Jantarban állomásozó tudóshoz. Engem az egész tábor ünnepelt. Mondták, hogy ennyire bátor stalkerrel még nem találkoztak, aki alig van itt pár napja és be mert merészkedni a zóna legsugárzóbb részébe. Ők kérdezték tőlem, hogy mit kérek ezért cserébe, mondtam, hogy semmit, csak azt hogy hazatérhessek az otthonomba és folytathassam az életem. Ők mondták, hogy kár lenne egy ilyen tökös stalkerért mint én, de egyben meg is értettek engemet. Aludtam egy jót ezek után és aludtam egyet. Másnap a kísérőnk elvitt egy régi UAZ terepjáróval az ukrán-magyar határhoz, és megköszönte az eddigi segítségemet. Innen már autóstoppal és tömegközlekedéssel jutottam haza.
Ezek után folytattam a megszokott életemet, de mindmáig nem tudom elfelejteni, azokat az élményeket, amiket ott szereztem. Maradandó nyomot hagyott bennem, néha-néha fel-feltörnek bennem azok az emlékek mikor egy mutánscsordát terítttünk le hárman, vagy mikor együtt énekeltünk a tűz körül a stalkerek. Egyben a tanulság is, hogy a világon vannak olyan helyek, ahol csak magadra számíthatsz, de még is vannak társaid.

VÉGE.

Oldal: Lukácsi Lőrinc: A Zóna egy Magyar szemével
S.T.A.L.K.E.R. Történetek - © 2008 - 2024 - stalker-story.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat